első idegenbelit ismét elhoztuk!
felvettem tv-ből, gondoltam reggel nem nézek netre sem és úgy nézem vissza. bevallom őszintén nem bírtam megállni :)
első harmad egyértelműen a miénk volt, a második is (még a szerencsétlen gól ellenére is).
a harmadik 3/4-e viszont az övék volt. Szerencsére Fayne ajtó ablak ki tudta hagyni, pedig ott behúzhatták volna. Az utolsó 5 perc volt ismét a miénk. illetve én csak az utolsó 4-et láttam, mert csúszott a közvetítés és addig vette fel a beltéri..
a többit már én is összefoglalóból láttam :)
Williams milyen zsugát nyomott Kopinak, Kopi pedig hihetetlenül higgadtan megoldotta.
nagyon tetszett, hogy az első két harmadban a 4. sorunk mennyi helyzetet ki tudott dolgozni.
ugyanakkor nagyon fura volt, hogy minőségi helyzet egyik oldalt sem volt túl sok, volt néhány kapus bravúr, de inkább a védelmek voltak kimagaslóak.
Parise Maradonázott egyet, a bíró is látta, hogy kézzel húzta be a pakkot, intette is hogy no goal. Torontóban se gondolták másként szerencsére.
kemény küzdelem lesz az tény, annyira támadó forecheckünk most nem volt viszont, inkább a félpálya, saját kék részén szűrtünk.
Kovalcsukot nagyon szépen levettük, kevés helyzete volt.
OT. Nem örülök!
DD kezében volt a meccs, bár Quicknek is volt egy óriási védése amiből ugyan gól lett, de nem adták meg. Jogsan.
A Harmad első fele a Nyú Dzsörzié volt, a második a inkább a miénk.
1-1 sajna.
Igazi balf@sz gólt sikerült kapnunk. Egy Quickről kipattanó lövés Voynov melléről bepattant.
Egyébként nem túl élvezetes a meccs. Sok birok, kevés helyzet.
Kicsivel jobbak voltunk, volt 3-4 lehetőségünk.
A Devils 1-2 def harmadban eladott korongból alakított ki helyzetet.
A mi forecheckünk dominál. Kevés felépített támadása volt a NJ-nek.
nézd, én elfogadom, hogy csak nálunk volt bandwagon, ami hamar el is tűnt, ráadásul a mienk még rövid is volt és másfél évet késet. de mit várhatnék floridában, ahol havat is csak én láttam...
amúgy meg az indexes, egy kisebb, zártabb társaság, ahol személyes ismerősök írogatnak ezer éve.
ez a fórum is hasonló volt az első pár évben, csak aztán egyre többen fölfedezték és ma már egy békésen írogató ember számára nyilván sok. én meg is értem őket, tavaly nálam is elég erős elhatározás volt, csak aztán sajnos győzött a megszokás. de ez az én gyengeségem.
mindenesetre mókás látni, hogy lassan többen szurkoltok itt az ördögöknek, mint a helyszínen
Persze, ez világos. Csak Rotyi úr szavaiban úgy érződött, mintha annak vélné ezt a sok új Devils-tagot, hogy most a döntőbe került a csapat, és erre írtam, hogy még számomra is meglepően sokan vagyunk itthon Devils-szimpatizánsok.
Amúgy sokan vannak indexes fórumon, akik ide sosem írnak. Pl. Bálna miért óvakodik az itteni Canucks drukkerektől? :D Vagy mindenki meg van elégedve az ottani "zártkörű" társasággal, és nem kíváncsiak az "újabb" generációk vehemenciájára?
Viccet félretéve, amúgy meglepően sok Devils-drukkerrel találkozom különböző internetes fórumokon, Pesten, stb. úgyhogy számomra csak az volt a furcsa, hogy eddig nem találtak ide, meg hogy nem mertek írni. És ne feledjük, hogy Rosco Úr meg NJDevils is eltűnt azóta innen, szóval sosem voltunk kevesen - csak a többségünk a kinti drukkerekről példát véve () passzívan támogatta a csapatot
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.